Az alpintechnikai eszközök felülvizsgálata

Szakmai állásfoglalás a magasban történő munkavégzés területén használt egyéni védőeszközök időszakos felülvizsgálatáról.

Szakmai körökben megjelent egy hír, hogy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/425 Rendelete (2016. március 9.) az egyéni védőeszközökről és a 89/686/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezése után az egyéni védőeszközöket nem kell időszakos felülvizsgálat alá vonni vagy legalább is nem úgy kell végezni, mint eddig.

Véleményem szerint – és egy piacvezető gyártó állásfoglalása szerint – ugyanúgy kell a jövőben is végezni az eve. időszakos bevizsgálását, mint eddig.

Az időszakos bevizsgálást végző ipari alpinista Mesterlevéllel rendelkező oktatók mindegyike rendelkezik – minimum – munkavédelmi technikusi végzettséggel, valamint kétévente a gyártók által megrendezett felülvizsgálati tréningen vesznek részt, amelyről névre szóló tanúsítványt kapnak. Emellett nap, mint nap ezekkel a védőeszközökkel (20-30 éve) dolgoznak, aligha kérdőjelezhető meg a szakmai kompetenciájuk.

Nézzük a hatályos jogszabályok összefüggéseit.

1993. évi XCIII. törvény a munkavédelemről
Mvt.11. § A munkavédelem alapvető szabályait e törvény, a részletes szabályait e törvény felhatalmazása alapján a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által kiadott és más külön jogszabályok, az egyes veszélyes tevékenységekre vonatkozóan a feladatkörében érintett miniszter rendeletével hatályba léptetett szabályzatok (a továbbiakban: Szabályzat) tartalmazzák.

Ipari Alpinista Biztonsági Szabályzat
14. § (1) A munkáltató köteles gondoskodni az alpintechnika során használt felszerelések és egyéni védőeszközök - e rendeletben, illetőleg a más jogszabályokban meghatározott, illetve a gyártó vagy forgalmazó által előírt - karbantartásáról, időszakos felülvizsgálatáról és sajátosságainak megfelelő tárolásáról.
(2) A felszerelések időszakos felülvizsgálatát a vonatkozó dokumentáció szerint kell elvégezni, az egyéni védőeszközök biztonságos állapotát pedig legalább 6 havonta ellenőrizni kell. A felülvizsgálatot azokra az eszközökre is el kell végezni, amelyet a munkavállalók nem használtak (tárolt felszerelések). Az időszakos felülvizsgálat megállapításait írásban kell rögzíteni.

Munkavédelemre vonatkozó szabálynak minősül a nemzeti szabványosításról szóló jogszabály figyelembevételével a munkavédelmi tartalmú nemzeti szabvány

EN 365:2004(E)

4.4 „kompetens személy által végzett, 12 havonta történő időszakos felülvizsgálat […]

annyiban, hogy a magyar nyelvű nemzeti szabványtól különböző megoldás alkalmazása esetén a munkáltató köteles – vitás esetben – annak bizonyítására, hogy az általa alkalmazott megoldás munkavédelmi szempontból legalább egyenértékű a vonatkozó szabványban foglalt követelménnyel, megoldással.

Mvt.18. § (1) Munkahely, létesítmény, technológia tervezése, kivitelezése, használatba vétele és üzemeltetése, továbbá munkaeszköz, anyag, energia, egyéni védőeszköz előállítása, gyártása, tárolása, mozgatása, szállítása, felhasználása, forgalmazása, importálása, üzemeltetése a munkavédelemre vonatkozó szabályokban meghatározott, ezek hiányában a tudományos, technikai színvonal mellett elvárható követelmények megtartásával történhet.

10/2016. (IV. 5.) NGM rendelet a munkaeszközök és használatuk biztonsági és egészségügyi követelményeinek minimális szintjéről

2. § E rendelet alkalmazásában:
b) időszakos ellenőrző felülvizsgálat: az Mvt. 21. § (2) bekezdésének hatálya alá nem tartozó olyan munkaeszköz - munkáltató által meghatározott gyakoriságú - felülvizsgálata, amely a károsító hatások lehetősége miatt, a munkavállalók munkahelyi biztonságát és egészségét veszélyeztető helyzetet idézhet elő;

18. § (1) Gondoskodni kell az időszakos ellenőrző felülvizsgálat megbízott személy általi elvégzéséről annak érdekében, hogy a biztonsági és egészségügyi előírások betartásra kerüljenek, az esetleges károsodások időben észlelhetőek, a megelőző intézkedések bevezethetőek legyenek.

2012. évi LXXXVIII. törvény a termékek piacfelügyeletéről

11. § (1) Az importőr kizárólag a 7. § (1) bekezdésében meghatározott követelmények szerint tervezett és gyártott terméket hozhat forgalomba.
(5) Amennyiben általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó európai uniós jogi aktus vagy az Európai Unió egyes termékek forgalmazásának feltételeit harmonizáló kötelező jogi aktusa rendelkezéseinek átültetése céljából elfogadott jogszabály előírja, az importőr a termékhez mellékeli a használati és kezelési útmutatót, valamint a biztonságot érintő figyelmeztetéseket magyar nyelven. A mellékelt használati és kezelési útmutatónak közérthetőnek és egyértelműnek kell lennie, valamint tartalmaznia kell mindazt az információt, amelyet a gyártó által csatolt idegen nyelvű használati és kezelési útmutató tartalmaz.

Összegzés
A fentiek figyelembevételével, kell időszakos felülvizsgálat méghozzá kompetens (hozzáértő) személy által, akit a gyártó névre szólóan hatalmaz fel a tevékenység elvégzésére. Amennyiben van Szabályzat (Ipari alpinista, Emelőgép Bizt.Szab.) úgy az ott meghatározott időközönként kell elvégezni.
A Mvt. szerint a veszélyes tevékenységeket Szabályzat határozza meg, az Ipari Alpinista Biztonsági Szabályzat megfogalmazza az időszakos felülvizsgálatot, ezenkívül az EN 365 – mint a Mvt.-ből megtudtuk munkavédelmi szabálynak minősül - szabvány is meghatározza a felülvizsgálat gyakoriságát és ezt kompetens személyhez köti.

A piacfelügyeleti törvény a gyártó által mellékelt kezelési és használati útmutatót kötelező dokumentumként említi a gyártói kezelési- használati útmutató szintén tárgyalja az időszakos bevizsgálás gyakoriságát és azt, hogy ki végezheti a tevékenységet.

Még egy kapcsolódó és sok félreértést tisztázó gondolat, az EK megfelelőségi tanúsítás jele a jogszabályban meghatározott CE + azonosító számmal ellátott típus tanúsítvány, ezt egy független notifikált szervezet adja ki. A gyártó egy szabvány alapján elkészít egy terméket, amelyet a szükséges dokumentumok mellékletével és a gyártói nyilatkozattal eljuttat egy tanúsító szervezethez. A tanúsító szervezet – szintén - szabványban meghatározott vizsgálati módszerek szerint végzi el a tanúsítás folyamatát, ha megfelelt, akkor kaphat CE (+azonosító szám) típus tanúsítványt, így válik a gyártó jogosulttá a CE jelzés terméken történő feltűntetésére. A Megfelelőségértékelés, Típustanúsítás egy szabvány által meghatározott vizsgálatból és a szükséges dokumentumok értékelésének, meglétének a folyamata. E folyamat ellenőrzése a tevékenység felülvizsgálata.

Ez a két folyamat a (CE-s) piacra bocsátás feltétele ill. egy folyamatos minőségbiztosítás része, a felülvizsgálat garantálja a megfelelőségértékelés - típustanúsítás színvonalának fenntartását.

Erről a két folyamatról rendelkezik a 30/2018. (II. 28.) Korm. rendelet az egyéni védőeszközök megfelelőségét értékelő szervezetek kijelölésének és tevékenysége felülvizsgálatának szabályairól. A Korm. rendelet címében is benne van, hogy mire vonatkozik, megfelelőségértékelésre (piacra kerülés előtti) és a tevékenység végrehajtásának a felülvizsgálatára (évente történő, a megfelelőségértékelési tevékenység folyamatának ellenőrzése, felülvizsgálata).

A harmadik folyamat, az egyéni védőeszköz időszakos felülvizsgálata, amely a már használatban lévő felszerelések biztonságos használatát hivatott szolgálni, e tevékenység elvégzése tartozik a sokat emlegetett kompetens személy hatáskörébe.

Budapest 2018. május 05.
Singer János
BKIK IASZO

Tájékoztató az egyéni védőeszközök időszakos bevizsgálásáról: itt

A Weboldalon a található mindennemű tartalom a Weboldal üzemeltetőinek szellemi tulajdonát képezi és a Weboldal üzemeltetői előzetes írásbeli engedélye nélkül sem online, sem nyomtatott formában nem használható fel.